Lépjen
vagy ne? A metró perceken belül megérkezik fülsüketítő, süvítő
sebességével. Nincsenek olyan sokan, az időpont is megfelelő lenne, az
éjszaka valamiféle sötét méltóságba burkolná tettét. Szívében a
halálfélelem helyébe lassan halálvágy furakodott. Döntenie kell. De mi
van, ha az oszlopnak támaszkodó nő megfordul és meglátja, mire készül?
Akkor egészen biztosan megpróbálja megállítani. Az is igaz, hogy már
vagy tíz perce nem mozdult, nem nézett feléje, talán észre sem vette,
hogy ott van. A fehéren villódzó, hibás mennyezeti neonlámpa kezdett az
idegeire menni, egyre kevésbé tudott gondolataira koncentrálni. ’Nincs
értelme, hogy továbbra is áldozat legyek. Az életé, a sorsé.
Igazságtalanság. Először Rosemary, aztán a fiam, a munkám, a becsületem.
Vége. Ennyi volt.’ Elszántan elindult a peron széle felé, ám amikor a
sötét sávra lépett- ahol elvileg tilos tartózkodni-, megingott. A
bizonytalanság úrrá lett lelkén, könnyek gyűltek a szemébe, s egyetlen
lépést hátrált. ’Badarság.’ Megrázta fáradt, szomorú fejét, elfojtotta a
többi könnyet, és visszalépett a tiltott zónába. Ekkor megérezte a
jármű közeledtét jelző szellőt, a halál fuvallatát, fény derengett az
alagút végén, majd a jól ismert, jellegzetes hang is megütötte fülét.
Minél erősebb lett a robaj, benne annál mélyebb és tisztább lett a
csend. A peronszélen egyensúlyozva, felszegett fejjel, makacsul nézett
farkasszemet a két hatalmas, gonoszan hívogató fényszóróval.
Volt,
hogy megláttad és megállt a szíved. Tényleg. Meg kellett kapaszkodnod,
hogy ne ess össze. Mert van ilyen, még mindig. Amikor azt hinnéd, már
senki sem tud megérinteni hirtelen betoppan valaki, aki felforgat minden
addig kiagyalt elméletet, és bebizonyítja, hogy a fele sem igaz, hiszen
csak az van, amit a pillanat hoz, az meg hozhat bármit. De a pillanat
mulandó. Egyszer még ott van, aztán meg eltűnik hirtelen. Már nem is
tudod, hogy milyen volt az a mosoly, az az ölelés, egyszerűen csak azt
tudod, hogy volt. Lehet, hogy soha többet nem lesz olyan, vagy már
vissza sem jön, de volt - és ezt kell megbecsülni. Azt, hogy amikor
kellett ott voltál a pillanatban, és megtapasztaltad azt, amire más egy
életen át vágyik. Érezted, és elfogadtad. Szeretted a pillanatot, és nem
bántad, hogy el kell mennie.
